
Halálos késelés történt Verbász közelében
Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

Egy független magyar kutató, Spielmann Gábor szerint Leonardo da Vinci nem kitalált teret festett meg Az utolsó vacsora című világhírű

A vajdasági Kishegyes egyik különleges helytörténeti látványossága a Kátai család egykori pékségében kialakított Pékmúzeum, amely a 20. század elejének hagyományos

Bár nincs olyan csodaszer, amely teljesen eltüntetné a dohányzás egészségkárosító következményeit, bizonyos természetes italok támogathatják a szervezet – különösen a

A szerbiai kormány döntése értelmében összesen 140 millió dinár, azaz mintegy 1,2 millió euró támogatás érkezik a köztársasági költségvetési tartalékból

A szerbiai vasút modernizációja újabb mérföldkőhöz érkezett: döntés született a Verbász–Zombor, valamint a Pancsova–Nagybecskerek–Szabadka vasútvonalak felújítását és korszerűsítését megalapozó térségi

A Telekom Veszprém megvédte címét a férfi kézilabda NB I-ben, mivel 34-30-ra nyert a Szeged otthonában szerdán, a döntő második

2026 végére készül el a Vajdaság mosolya elnevezésű gyorsforgalmi út első, Béreg és Zombor közötti szakasza. Ezt Goran Vesić építési, közlekedési és

Június végére befejeződnek a parajdi sóbánya biztonságossá tételét célzó munkálatok, és újranyit a létesítmény – nyilatkozta szerdán Irina Muller, a

Katar fővárosa, Doha lesz a 2036-os nyári olimpia házigazdája – állítja a Relevo spanyol portál. A sportra szakosodott internetes sportnapilap
Nagy mennyiségű csempészárut foglaltak le Šidnél. Csempészet bűncselekménye elkövetésének gyanúja miatt a hatóságok letartóztattak két személyt a šidi határátkelőhelyen –

Luka Capan (1995) a TSC első nyári igazolása. A horvát középső védő a zágrábi Dinamo együttesében nevelkedett és játszott a

A szerbiai önkormányzati választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), az európai parlamenti választáson pedig a Fidesz-KDNP listájának a támogatására kérte

Teljesült a magyarkanizsai önkormányzat három évvel ezelőtt tett vállalása: a községi költségvetési eszközöknek köszönhetően jelentősen megújult a Magyarkanizsai Egészségház járműparkja.

Egészségügyi szakemberek szerint a koronavírus új variánsai miatt már növekedésnek indultak az esetszámok. A csúcs nyáron jöhet, várhatóan enyhe lefolyás

Több mint 150 szemeteszsákot szállító léggömböt küldött Észak-Korea Dél-Korea területére – jelentette a szöuli vezérkar szerdán. A léggömbök helyi idő