
Az IFFHS közzétette az év focicsapatát
A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain futballcsapatából öten is bekerültek az IFFHS 2025-ös álomválogatottjába. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi

A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain futballcsapatából öten is bekerültek az IFFHS 2025-ös álomválogatottjába. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi

Az amerikai és az ukrán elnök a húsz pontból álló béketerv részleteit vitatja meg vasárnap. A béketervig, amely állítólag 90

Aleksandar Vuči elnök bejelentette, hogy vasárnap este megkezdik a parlament előtti sátrak eltávolítását a Pionír Parkban. Mint Vučić elmondta, a

A tárca közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a hétvégén és az ünnepek idején megnövekedett forgalom várható minden fontosabb

A belügyminisztérium (MUP) közlése szerint a szabadkai rendőrség letartóztatta a 40 éves belgrádi M. G.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószer

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

Az újvidéki Európa Kollégium közössége vehette át a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat pénteken Budapesten. A Polgári Magyarországért Alapítvány ünnepségén

A világelső Novak Đoković számára a genfi ATP 250-es tenisztorna elődöntője jelentette a végállomást. A szerbek 24-szeres Grand Slam-bajnokát a

A szabadkai együttes hét játékossal állt ki a Crvena Zvezda ellen a fináléban, majd a kezdő sípszót követően Belovan a

Május közepe táján születnek az őzgidák, illetve a gímszarvasok és a dámszarvasok borjai. A kisállatok esetlenül jönnek a világra, egyedül

Szerbiának még ebben az évben meg kell oldani a transzplantációról szóló törvény kérdését, valamint azt, hogy a program nemzeti prioritást

Tizennyolc éves korában elpusztult Kaboszu, az a siba inu fajtájú kutya, aki a népszerű doge-mémet és a hasonló nevű kriptovalutát

A Reuters több orosz forrásra hivatkozva azt állítja, hogy Putyin kész befagyasztani az ukrajnai háborút és tárgyalóasztalhoz ülni, ha Ukrajna

Szombaton szervezik meg a Vajdasági Vágtát a szabadkai lóversenypályán. A délután folyamán összesen 25 versenyszámot tekinthetnek meg az érdeklődők.A lóversenyek

Motorbalesetet szenvedett Petr Pavel cseh államfő; sérülései nem súlyosak, de néhány napra kórházi megfigyelés alatt tartják Prágában – közölte csütörtök
A csapadékhiány és egyéb gátló tényezők ellenére átlagos vagy a sokéves átlagnál valamivel alacsonyabb búzatermés várható – közölte az újvidéki