
Már hónapokkal korábban felmerült a támadás lehetősége a gázvezeték ellen
Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Legalább három ember életét vesztette vasárnap Németország északi részén, amikor egy húsvéti tojáskeresésen részt vevő csoportra fa dőlt a viharos

Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülését követően bejelentette: elrendelték a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és

Miután húsvét vasárnap Oromhegyes mellett robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázvezeték közelében, Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke

Reagált a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében talált robbanóanyag ügyére Orbán Viktor és Dr. Pásztor Bálint is. A magyar

Már március közepén megerősítették a Szerbiát és Magyarországot összekötő energetikai infrastruktúra védelmét, most pedig robbanóanyagot találtak a közelben – új

Robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében – közölte Aleksandar Vučić szerb államfő. A köztársasági elnök a közösségi

A kormány tagjai elfogadták a Szerb Köztársaság és a Szerb Ortodox Egyház közötti együttműködési megállapodást a Szent Száva Egyetem létrehozásáról

Hétfőn megkezdődik a kullancsok elleni védekezés Vajdaság területén a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság szervezésében. A közlemény szerint a kezelések

Húsvétvasárnap a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadására emlékeztet. A keresztény hit szerint Jézus nagypénteken kereszthalált halt,

A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor csütörtöki adásának vendége Orbán Viktor volt. A miniszterelnök ezúttal saját felcsúti otthonában látta vendégül

Március 29-től nyári menetrendre állt át az Air Serbia, amely a szezonban több mint 100 célállomásra közlekedtet járatokat – közölte

Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el a hétvégén egy 15 méter hosszú jachtot a Gibraltári-szorosban – számolt be róla a spanyol média. Az

Egy teljesen felszerelt rohamkocsival bővült a martonosi tűzoltók gépparkja. Főként műszaki beavatkozásokra alkalmas felszereléssel látták el, reflektorral, áramfejlesztővel, 220 literes

Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét, amelyek

Nataša Stanisavljević menekültügyi és migrációs biztos elmondta, hogy Szerbiában 73 százalékkal csökkent a migránsok száma az előző évhez képest, valamint

27 mentor és 111 mentorált jelentkezett a magyar kormány által támogatott, és a Prosperitati Alapítvány szervezésében elindított programra, amelynek célja

Egy kondér szaftos marhapörkölt, egy fazék cérnametéltes húsleves, egy jó adag tejfölös gombapaprikás vagy egy tál kolbászos paprikás krumpli a

Marco Rossi váratlant húzott, a szövetségi kapitány már most kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 26 fős keretét a június 14-én kezdődő

Friss kutatások derítettek fényt a központi és helyi biológiai órák szinkronizációjának jelentőségére. A helyi biológiai óra pótolhatja a központit, ugyanakkor

Arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett a TSC atlètikai klub a hètvègèn. A dobószekciò remelkelt, ugyanis Világos Adriana új egyèni csúccsal

Lelki megújulásra próbálják hangolni a zarándokokat az idei csíksomlyói búcsún, melyre mintegy 300 ezer résztvevőt várnak a Kárpát-medencéből és a