
Július közepétől drágulnak a vonatjegyek Szerbiában
A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a rendkívüli parlamenti választásokat várhatóan néhány hónapon belül tartják meg, ugyanakkor kizárta, hogy erre

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A kompromisszum

A lejárt személyes okmányok nemcsak adminisztratív problémákat okozhatnak, hanem bizonyos esetekben pénzbírságot is vonhatnak maguk után Szerbiában. A szakemberek arra

Négy embert vettek őrizetbe hamis bizonyítványok és diplomák készítése miatt Szerbiában – számolt be róla a Blic. A gyanú szerint

A szlovén kormány várhatóan csütörtökön tárgyal arról a javaslatról, hogy megszüntessék a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső

A montenegrói vasúttársaság megerősítette, hogy az első járat már június 12-én elindul Szabadkáról a tengerpart irányába. A Tara nevű nappali

A legendás szerbiai EXIT Fesztivál 2025-ben búcsút vett hagyományos helyszínétől, az újvidéki Péterváradi erődtől. A szervezők bejelentették, hogy 2026-tól a

Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak

A tartományi oktatási titkárság négy pályázat keretében összesen csaknem 490 millió dinár támogatást ítélt oda iskolaépületek felújítására és korszerűsítésére, taneszközök

Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala, az OFAC június 16-áig adott határidőt a magyar Molnak, hogy megállapodjon az orosz Gazprommal

A gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testület a tűzoltás, mentés mellett közösségépítő munkájával a település egyik alappillére. A labdarúgó pálya környékén kialakított

Tordai civil szervezetek új otthona, sikeres vállalkozók, fejlesztések a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskolában – mozgalmas időszakon van túl a

Cvitkó Nikolettát választották meg a kishegyesi községi képviselő-testület új elnökének. Juhász Bálint töltötte be eddig ezt a tisztséget, de mivel

Hiába tudjuk jól, mire lenne szüksége a testünknek az egészséges élethez, időről időre tudunk meg újabb dolgokat arról, hogyan is

Sokkoló felvételek árasztották el péntek éjjel a közösségi médiát: a római ATP 1000-es salakpályás tenisztornán azt láthattuk, hogy Novak Djokovics

Ma este tartják a 68. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. A finálé egy olyan országban kerül megszervezésre, ahol a zenei verseny szinte

Százharminc éve, 1894. május 13-án adták át a nagyközönségnek Feszty Árpád A magyarok bejövetele című hatalmas körképét. Az 1856-ban született

Mindenki meglepetésére a legnépszerűbb közösségi oldalakra is megérkezik a mesterséges intelligencia. A jövőben nem kell majd az OpenAI weboldaláig mennünk,