A világ egyik legsikeresebb mellúszója volt a vendége a szabadkai MCC képzési központjának.
Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó, ma pedig sportdiplomata. Hét éves volt, amikor először látta úszni elődjét, Atlanta olimpiai bajnokát, Rózsa Norbertet, és megfogadta, hogy belőle is olimpikon lesz. Viszont a sikerek nem jöttek csak úgy maguktól, a sportteljesítményért meg kellett dolgozni. Hogyan lesz valakiből háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó? Az úszólegenda őszintén mesélt pályafutása meghatározó pillanatairól, a küzdelmekről, a kitartás jelentőségéről és a sikerekhez vezető útról.
Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó, sportdiplomata:
„Én az életutamat szeretem elmondani. Nagyon szeretem az életrajzi könyveket zenészekről, színészekről, sportolókról szoktam olvasni és mindig találok benne egy olyan részt, motivációt, mindenki életéből, amit a saját életemben tudok hasznosítani arra, hogyan tudok fejlődni, jobb lenni, mint apa, mint férj, mint sportoló vagy, mint ember. Azt gondolom, ha én elmesélem, hogy min mentem keresztül sportolóként, a nehézségeket, és amikor siker volt, akkor mire figyeltem, akkor abban bízom, hogy ezekkel a dolgokkal én is valamit át tudok adni.”
Forrás és fotó: Pannon RTV







